Napjainkban a nemzetközi viszonyokat egyre erőteljesebb feszültség, bizalmatlanság és kiszámíthatatlanság jellemzi. A jelenlegi helyzet sokak számára a két világháború közötti korszakot idézi, amikor a globális rend megrendült, a hatalmi egyensúly felbomlott, és a nemzetközi intézmények képtelenek voltak a béke fenntartására. Egyre többször hangzik el a kérdés: vajon a világ a harmadik világháború felé sodródik, vagy már benne is vagyunk, csak más formában, mint ahogy korábban ismertük?
A válasz keresése során fontos szerepet kapnak a nemzetközi kapcsolatok különböző elméleti irányzatai - a realizmus, a neorealizmus, a komplex interdependencia, a konstruktivizmus és a posztstrukturalizmus -, valamint azok a kortárs konfliktusok, amelyek ma formálják a világrendet. Az orosz-ukrán háború, a kínai-amerikai versengés, a Közel-Kelet állandó feszültségei és a globális intézményrendszer gyengülése mind olyan tényezők, amelyek rávilágítanak a jelenkor veszélyeire és kihívásaira. A gondolatmenet alapjául Patrick Wintour The Guardianben megjelent írása szolgált, amely markáns képet fest a jelenlegi világról és annak lehetséges jövőjéről.
A világ vezetői és elemzői szerint a globális szabályokon alapuló rend látványosan meginogott. Fiona Hill brit kormányzati tanácsadó és brit-amerikai külpolitikai szakértő azt állítja, hogy a harmadik világháború már elkezdődött, csak még nem ismertük fel. David Miliband, volt brit külügyminiszter a Chatham House-ban így fogalmazott:
Tudom, hogy mindig azt mondják, változik a világ, de ez most valódi geopolitikai átrendeződésnek tűnik – legalább olyan jelentős, mint 1989–90-ben, amikor a hidegháborúból átléptünk az egypólusú korszakba. Számomra a Trump-adminisztráció egyszerre tünete és oka az éppen zajló változásoknak.”
Véleménye szerint a probléma az, hogy sokkal világosabb, miből fordulunk ki - egy olyan világból, ahol az USA volt a globális rendszer horgonya - mint az, hogy mibe fordulunk bele.
Tony Blair egykori brit kormányfő úgy fogalmazott: „mindenkit kilökött a komfortzónájából ez a helyzet”, míg Antony Blinken volt amerikai külügyminiszter vandalizmusnak nevezte Trump szövetségeseket elidegenítő politikáját. Blinken szerint az USA 80 év alatt felépített diplomáciai és gazdasági kapcsolatrendszere egyre inkább veszélyben van.
A második világháború után kialakult Pax Americana rendje - amelyet az Egyesült Államok vezető szerepe jellemzett - hosszú időn keresztül biztosította a globális stabilitást, de az utóbbi két évtizedben ez az egyensúly megbomlott. Kína, Oroszország, India és más regionális hatalmak megerősödése, valamint az USA belső problémái megkérdőjelezték a hegemón szerep fenntarthatóságát. A neorealista iskola - különösen Kenneth Waltz elmélete - szerint a nemzetközi rendszer anarchikus és a stabilitás fenntartása a nagyhatalmak közötti erőegyensúlyon múlik. A multipolaritás azonban kiszámíthatatlanabb rendszert eredményez, ahol a háború valószínűsége magasabb, mint egy bipoláris világrendben. A Pax Americana összeomlása, a konfliktusok összefonódása és a szabályokon alapuló rend intézményeinek irrelevanciája mutatkozik meg a jelenlegi háborúk fényében.
Ezzel szemben a komplex interdependencia elmélete Keohane és Nye által arra mutat rá, hogy a gazdasági, környezeti és társadalmi kapcsolatok sűrű hálója csökkenti a háború valószínűségét, mert a kölcsönös függőség költségessé teszi a konfliktusokat. Azonban
ha ezek az intézmények gyengülnek, ahogy azt a WTO, az ENSZ vagy a WHO példája mutatja, akkor az interdependencia védőhatása is elvész.
A világ több pontján zajló háborús és félháborús állapotok ma már olyan szinten összekapcsolódnak, hogy Fiona Hill szerint rendszerszintű, többvektorú konfliktusokkal van dolgunk. Ezek különállónak tűnhetnek, de közös bennük Amerika határozott vezető szerepének a hiánya és az ebből fakadó instabilitás. Kontinensünk egyik legsürgetőbb kérdését tekintve az emberi áldozatok száma az ukrán és az orosz oldalon is rendkívül magas. A brit védelmi minisztérium 2025 márciusában közzétett becslése szerint az orosz hadsereg veszteségei elérhetik a 900 000 főt, ebből 200 000–250 000 halálos áldozatot, ami a második világháború óta a legnagyobb. Az ukrán oldalon Volodimir Zelenszkij elnök 2025 februárjában közölte, hogy körülbelül 45 000 ukrán katona halt meg, és mintegy 390 000 megsebesült.
Mindeközben Kína, Észak-Korea és Irán különböző mértékben támogatja Oroszországot dróngyárak építésétől katonai szállítmányokig, illetve India is hatalmas mennyiségű orosz olajat és fegyvert vásárol, miközben szabadkereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával.
Gáza hónapok óta blokád alatt áll, ami súlyos humanitárius válságot idézhet elő a térségben. Eközben Izrael több közel-keleti országban hajtott végre légicsapásokat, hogy megsemmisítse az Irán által támogatott fegyveres csoportokat és azok infrastruktúráját. A helyzet további romlása pedig egy újabb migrációs hullámot indíthat el Európa felé.
Ezek a műveletek a regionális biztonsági kihívásokra adott válaszokként értelmezhetők, mégis aggasztóak a világunk békéjét és hosszú távú stabilitását tekintve.
Még ha egyes lépések önvédelmi logikára hivatkoznak is, az eszkaláció veszélye és a civil lakosságot érintő következmények mind azt jelzik, hogy a katonai megoldások dominanciája egyre inkább háttérbe szorítja a diplomácia lehetőségeit. Egy olyan korban, ahol a regionális konfliktusok könnyen nemzetközivé válhatnak, minden célzott csapás kockázatot hordoz a szélesebb háborús állapot kialakulására.
Bezalel Smotrich izraeli miniszter szerint Gáza teljes pusztulása elkerülhetetlen, a Hamász pedig hat hónapon belül meg fog szűnni. Európai vezetők - például Emmanuel Macron és a belga külügyminiszter Maxime Prévot - élesen bírálták a harcokat és aggályukat fejezték ki a civil lakosság veszteségeiért, de az EU továbbra is képtelen közös nyilatkozatra jutni. Hasonló a helyzet Szudánban, ahol az RSF fegyveres szervezet és az Egyesült Arab Emírségek szerepe egyre nagyobb figyelmet kap, de jogi felelősségre vonás híján tétlenség jellemzi a nemzetközi közösséget.
Kína Tajvan körül és a Dél-kínai-tengeren fokozza katonai aktivitását, miközben az USA a QUAD és AUKUS szövetségek erősítésével válaszol. Emellett a félvezetőipari ellátási láncok sérülékenysége különösen érzékennyé teszi a térséget.
A 21. századi háborúk formája eltér a klasszikus világégésektől. A konfliktusok ma hibrid eszközökkel - kiberhadviseléssel, gazdasági zsarolással, dezinformációval és diplomáciai háttéralkukkal - zajlanak.
A posztstrukturalista elmélet szerint a háború fogalma maga is átformálódik a nyelvi és politikai narratívák által - a „szuverenitás” és a „biztonság” - hivatkozási alapként szolgálhat a jogsértések legitimálására. Ez a megközelítés nem a materiális tényezőkre (hadseregek mérete, gazdasági erő) helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogyan konstruálódnak jelentések és identitások a diskurzuson keresztül. Michel Foucault és Jacques Derrida gondolatai alapján a hatalom működése nemcsak intézményi, hanem nyelvi szinten is zajlik, vagyis az, hogy mit nevezünk „védekezésnek” vagy „agressziónak”, sokszor nem objektív, hanem retorikai döntés kérdése.
A nemzetközi politikában ennek egyik legkézzelfoghatóbb példája, amikor államok saját katonai műveleteiket „megelőző védelemként” vagy „terrorizmus elleni harcként” keretezik, miközben más szereplők ugyanazokat a cselekményeket civil lakosság elleni aránytalan erőszaknak vagy nemzetközi jogsértésnek tekintik. A „terrorista”, „szeparatista” vagy „védelmező” státuszok diskurzívan alakulnak, és gyakran nem tükrözik a valóság komplexitását.
A történelem remélhetőleg nem ismétli önmagát, de a mintázatok ismerősek. Az 1930-as évekhez hasonlóan most is gazdasági nehézségek, revizionista hatalmak erősödése és intézményi gyengeség jellemzi a világot és napjaink egyre inkább hasonlítanak ezen évek Európájára.
A VE Day, vagyis a második világháború európai befejezésének évfordulója eredetileg a győzelem és a béke ünnepe volt, ma viszont inkább figyelmeztetésként hat. A nemrég megtartott 80. évfordulón Frank-Walter Steinmeier német elnök úgy fogalmazott: Oroszország Ukrajna elleni agressziója és az Egyesült Államok értékalapú visszavonulása kettős korszakváltást jelent, amely véget vet a hosszú 20. századnak.
A konstruktivista és liberális elméletek szerint az identitás, a normák és az intézmények kulcsszerepet játszanak a nemzetközi kapcsolatokban, ám a nyugat és az autoriter rendszerek közötti értékalapú szembenállás ellehetetleníti az érdemi együttműködést. A nemzetközi rend megbomlása a bizalom elvesztéséhez vezet, és ezzel teret nyit a háború új formáinak így lehet, hogy nem világméretű háború zajlik, de a világ háborús állapotban van Patrick Wintour szerint.
Ha a háborút nem csupán tankokkal és bombákkal vívott küzdelemként értelmezzük, hanem többirányú, széttöredezett, ideológiai és információs háborúként, akkor kijelenthető: a világ már benne van egy új típusú világháborúban. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e felismerni ezt időben, és megtalálni a módját, hogyan lehetne új alapokra helyezni a globális együttműködést és biztonságot.
Szemlézte: Tóth Zsombor
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
